Second Menu
Terjedünk!FacebookTwitter
Magyar HajnalÁttörő hírekVona elhatárolódik Zagyvától és a Magyar Szigettől

Vona elhatárolódik Zagyvától és a Magyar Szigettől

A mi Gáborunk a Facen úgy “cáfolja” Zagyva kitessékelését, hogy beismeri. Ezután megpróbálja beadni, hogy mit számít ez, hogy nem indítják, fő, hogy jóban vannak. Azt hazudja, hogy mindig minden rendben volt, sőt, ismerjük a klisét, “nagyon jó barátok” Gyulával. Végül is Zsegediről is ezt mondta Novák Előd (“van zsidó barátom”), míg le nem jött az Ambrus-szalag. Lássuk, kiállja-e a valóságpróbát Vona ömlengése. Hát, véletlenül nem. Íme egy korábbi hír, alig 2 éves. Sok hasonló volt még.

Vona elítéli Zagyváékat, de Zagyva marad jobbikos képviselő
 
A Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője.
Korábban írtuk: Útilapu Zagyvának is
Mint mondta, az elmúlt napokban a Magyar Szigeten elhangzott néhány olyan nyilatkozat, amelyet a sajtóban, a közvélemény előtt a Jobbikkal azonosítottak. Vona Gábor azonban leszögezte: “van, ami a Jobbik, és van, ami már nem a Jobbik. Van, amiért a Jobbik felelősséget vállal, ami az ő politikája, programja, gondolatai, elképzelései Magyarország jövőjéről, és van, amiért már nem vállal felelősséget, mert az nem az ő politikája”. Van, amivel a Jobbik közösséget vállal – folytatta -, mert úgy érzi, hogy az ország szempontjából építő jellegű, és van, amivel nem vállal, mert úgy érzi, hogy ezzel ellentétes. A Magyar Szigeten elhangzottak az utóbbi kategóriába tartoznak, nem a Jobbik politikáját képezik, a párt azokért nem kíván felelősséget vállalni, sem közösséget azokkal – jelentette ki.

A pártelnök hangsúlyozta, a Jobbik egy politikai párt, amely politikai eszközökkel kíván küzdeni “a magyar emberek szebb jövőjéért”, “Magyarország önrendelkezéséért”. Megjegyezte, hogy pártja Gyöngyöspatán is megkülönböztette magát “az öncélú és kontraproduktív agresszivitástól, ami akkor ott a Véderő képében jelent meg”. Ezt a megkülönböztetést országosan is megteszi a Jobbik, ha szükséges – fűzte hozzá, majd úgy fogalmazott, “a mi radikalizmusunk az az ellenfeleinkkel és az ellenségeinkkel szemben képviselt igazság radikalizmusa, és nem pedig az ökölé”.

Vona Gábor azt is mondta, hogy a Jobbik a radikális és józan gondolkodású magyar emberek pártja, “ez a kettő együtt kell, hogy legyen ahhoz, hogy valaki a Jobbikhoz tartozzon”. Azok nem tartoznak közéjük, akik nem érzik szükségesnek Magyarországon a radikális változást, de azok sem, akik bár szeretnének változtatni az elmúlt 21 éven, de elveszítették a józan ítélőképességüket – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a Jobbik a következő választásokon a Fidesz kihívója akar lenni, és az is lesz.

A Jobbik elnök-frakcióvezetője közölte, az ügyet ezzel lezártnak tekinti.

(Mondjuk az meg már szegény Gyulát minősíti, hogy az őt felmosórongynak használó Vonát ezek után is meghívta a Magyar Szigetre – a szerk.)

MTI

magyarhajnal.com

 

Hozzászólások

hozzászólás

Tweet








.

Legutóbbi híreink: