Main menu
Second Menu
Megosztunk!FacebookTwitter
Magyar HajnalBomlasztó Hírek VideóToroczkai korrekten neveli kislányát, a cionmédia hörög

Toroczkai korrekten neveli kislányát, a cionmédia hörög

Adjuk át neki illetve facebook bejegyzésének a szót.

Na, már megint tőlem hangos a szélsőségesen magyarellenes, úgynevezett ballib média. Történt ugyanis, hogy az ATV szokásához híven agymosott hitgyülis kémet küldött álruhában, diktafonnal a Magyar Szigetre, ahol rögzítette egy beszélgetésemet, majd a szövegkörnyezetből kiragadva, teljesen félremagyarázó kommentárral közölte a hangfelvételt.

A hangsúlyok megváltoztak, és a kislányomat állították fókuszba, pedig az én hangsúlyom nem a gyermekemen, és nem a kiragadott szavakon volt. Arról beszéltünk ugyanis, hogy a magyarok sokszor nem vállalnak gyermekeket, még a nemzeti oldalon sem, arra hivatkozva, hogy úgyis csak rabszolga lesz belőlük. Egyrészt elnyom mindenkit a kizsákmányoló globális pénzügyi hatalom, másrészt sajnos a magyar gyermekeket sok borsodi, szabolcsi stb. iskolában már elnyomják a sok esetben büdösparasztozó, többségben lévő cigánygyerekek, ahogy Nyugat-Európában egyre több nagyvárosban elnyomják a fehér gyerekeket a rasszista bevándorló gyerekek. Nos, én erre utalva jegyeztem meg viccesen, hogy az én lányom már most sem hagyja magát (nyilván a “botrány” szót egy óvodás esetében viccesen használtam), ami pedig a cigányokat és a niggereket illeti, bizony velük kapcsolatban is fölkészítem a lányaimat. A liberalizmus ugyanis a legtöbb áldozattal járó tömegpusztító eszme, szívesen belinkelek ide egy pár videót arról a sok százezer fehérről, akik áldozatul estek annak, hogy nem voltak tisztában azzal a ténnyel, hogy Nyugaton a feketék (és barnák) alkotják a börtönökben a többséget, ahogy Magyarországon a börtönlakók jelentős része cigány. Én csak a való életre készítem fel a gyermekeimet. Nem gyűlöletre, de nem is naivitásra. S, ez nem azt jelenti, hogy minden barnabőrűt, vagy cigányt eleve ellenségesen fogadjanak, már csak azért sem, mert az én moldvai feleségem is meglehetősen barna. S, a gyermekeim is tudják, hogy van néhány cigány, akivel kifejezetten jó viszonyban vagyunk itt a lakókörnyezetünkben. Egyszerűen azért, mert rendes emberek. De senki ne kérje, hogy hazudjak a gyermekeimnek. A gyűlölködőket pedig tessék a másik oldalon keresni, mert mi csak szeretnénk megvédeni azt, ami a miénk.
Na, most akkor jöhet a rengeteg helyesírási hibától hemzsegő halálos fenyegetés.

Hozzászólások

hozzászólás

Tweet