Fél éve közölték Zagyvával, hogy vége
Tavaszig titkolták volna, de az elnökségből kipofázták a sajtónak.
Nem meglepő, hogy egy radikális büdös Vonáéknak. Az viszont igen, hogy Zagyva tűrte a felmosórongy szerepét. Mindannyiszor szó nélkül hagyta, hogy a Jobbik minden évben elhatárolódott tőle, a legdurvábban Balczó és Losonczi, de Vona, Mirkóczki is tette a magáét. Mivel hősünk nem mutatott erőt, nem csapott vissza, Vonáék megszokták, hogy mocskolhatják. S végül le is pattintották könnyen, noha korábban még újabb négyéves képviselősködésről álmodozott Gyula.
Frissítés: Lapunk több forrásból úgy értesült, Zagyva Gyulával legalább fél éve tudatta a Jobbik vezérkar, hogy nem kívánják indítani. A választásokig persze szerették volna titokban tartani, de a Jobbik elnökség egyes tagjai – nem először – a ballib sajtónak szivárogtattak. Így most magyarázhatják a bizonyítványt, de kevés sikerrel. Szirupos Vona történetek a nagy barátságról, ékverésről, miközben a száraz tény az, hogy Gyula nem indul többé a Jobbik színeiben. Azt pedig miért vizsgáltatná ki a mi Gabink, hogy a hvg, origo és társai gyakran előbb értesülnek az elnökségin történtekről, mint a választók.
Többek közt ezt erősíti a Jobbik belügyeiben jártas Varga B minapi facebook posztja is:
No, Zagyva Gyula!
Akkor most már beszélhetünk érdemben?
És megérted végre, hogy nem azok a barátaid, akik a seggedet nyalják, hanem, akik azt merik mondani: „Gyula, nézz lejjebb, túl magasan van a fejed!”?
Nem tudom, mihez kezdesz most, de eljövendő életedhez sok sikert, és kitartást!
() Varga B. Tamás ()
Varga B. Tamás Gáborom, úgy fél éve tudom, hogy ez be fog következni. Ha szánnék rá úgy másfél órát, meg egy papírlapot+ceruzát, simán meg tudnám mondani a következő áldozatot. De sajnos úrrá lett rajtam egyfajta Apátia :)
Varga B. Tamás Semminek és senkinek nem ülök fel. : Gyula nem indul jövőre. 2: A hírt Gyula nem kommentálta.
Frissítés: Vona úgy cáfolja Zagyva menesztését, hogy beismeri (közben Toroczkai László is megerősítette, hogy Gyula többé nem indulhat)
A HVIM sajnos nem tudta betölteni azt a szerepet, amit Toroczkai még 2010-ben szánt neki, idézzük:
Az ilyen politikusokat (Pőszéről írta, de szép csokor van még belőlük a Jobbikban – a szerk) a mi oldalunkon tűzzel-vassal irtani kell! Már most látható, hogy egyre jobban feszül egy ellentét az úgynevezett szakpolitikusok – ezt a szót sem szeretem egyébként – és a szabadságharcosok között, bár én inkább a megalkuvók és a bátrak ellentétének nevezném ezt a helyzetet”.
Aztán Pősze után ez a harcba hívó mondat végleg lekerült a napirendről.
Zagyva György Gyula visszavonul a politizálástól, sem egyéniben, sem listán nem indul jövőre a választásokon, írja az Origo. A lap szerint bár a politikus maga döntött így (nem lévén más választása – a szerk.), a pártja is megkérte, hogy a “botrányaival” (mármint ballib és a Jobbik polkorrekt szempontjából botrányok) ne “terhelje” tovább a Jobbikot (Tehát nem az a teher, hogy a Jobbik buzikat véd, elősegíti a négerbetelepítést és hogy volt hitgyülis, SZDSZ-es, MSZMP-sek nagy karriert futhatnak be a pártban hanem az, ha valaki radikálisabb – a szerk.).
Előzmények:
Buzipárti jobbikos voksok az EP-ben
Morvai nem szavazta le a négerbetelepítést, Csani igennel voksolt
Az Origónak két elnökségi tag is arról beszélt, hogy a politikus döntése találkozott a pártvezetés elképzeléseivel. Állítólag többen is jelezték neki, hogy a “botrányai” miatt egyébként sem kerülne befutó helyre a párt országos listáján. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint „Zagyvát nehezen lehet kezelni” (sajnos ez mára nem feltétlenül igaz, Gyula ugyanis 2010 óta szó nélkül lenyelte a legdurvább, nyilvánosan elhangzott jobbikos rágalmakat is – a szerk), és “árthat” a pártnak, ha a médiában az ő “botrányairól” van szó folyamatosan (A Jobbiknak a kemény radikalizmus, az igazság mindig árt – a szerk) .
Zagyva a jövőben is segíteni fogja a pártot, az Origo szerint például a Jobbik továbbra is együttműködik majd a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, amelynek Zagyva a tiszteletbeli elnöke. A lap megkereste a politikust is, de a képviselő csak annyit mondott, hogy “egyelőre nem időszerű erről nyilatkozni”.
De Gyula, mégis miféle “együttműködés” az, ahol bemegy Balczó vagy Vona a tévébe és menetrendszerűen elhatárolódik tőled? Be kéne fejezned, nem erre szerződtél a néppel.
Itt az egyik jobbikos elhatárolódó csomag, (de van még egy rakás, ez talán még durvább: itt Losonczi Pál jobbikos fővárosi képviselő a Zsiget drogosait szórakozni vágyóknak nevezi és védelmezi Zagyvával szemben, és kijelenti, hogy Gyula káros és hülyeséget csinál) benne a cionista Mirkóczkitól Szegedi rabbin át Balczóig mindenki. Már akkor szakítani kellett volna velük, ehelyett éveken át használták feltörlőrongynak Zagyvát.
magyarhajnal.com – origo.hu nyomán
Hozzászólások
hozzászólás