Cikk a Jobbik saját, 2012-es választási csalásáról. Nem demokraták, bolsevikok?
Előzménycikk: Volt egyszer egy választás I.

Volt egyszer egy választás II.
Vona nem demokrata, hanem bolsevik?!

2012. április 27-én tartunk, a Jobbik elnökség „váratlanul” kiírta a tisztújítást május közepére, amiről addig folyamatosan úgy dezinformálták a jelölteket, hogy csak október végén lesz. De nem csupán Borsod megye felrobbantása árulkodó, és az elnökségi tagok jelentkezésének azonnali felkerülése a belső honlapra, van egy még súlyosabb bizonyíték az előre eltervezettségre. Egy ismeretség révén két napra rá sikerült megtudni, hogy a helyszínként szolgáló Kongresszusi Központot már egy hónappal korábban, március végén lefoglalta Szabó Gábor egy embere! Micsoda véletlen… Azaz minden egy előre kidolgozott és lezsírozott forgatókönyv szerint haladt előre, amelynek a vége nem lehetett más, mint Vona vágya: lehetőleg ne legyen semmi változás, ugyanazokkal a már megszokott emberekkel akar dolgozni a párt vezetésében, hogy ellenállás nélkül keresztül tudja vinni a radikalizmus fokozatos felpuhítását, és a szalonpolitizálásnak ne legyen alternatívája!

A kampány megindult, és elkezdtek jelentkezni az új aspiránsok. Néhányan meg is kerestek közülük, a korábbi együttműködéshez, amiről Apátival és Császárnével állapodtunk meg új szereplő is csatlakozott Ferenczi Gábor személyében, akit sajnos nem sikerült lebeszélni az indulásról. Hunyadi Gábor is megkeresett, akivel a legtöbb kérdést hasonlóan láttuk, így vele is megegyeztem a kölcsönös támogatásról, sőt később hajlandóak lettünk volna visszalépni a jobban szereplő javára. Természetesen nem tétlenkedett közben a vezérkar sem: sorban jöttek vissza hozzám a jelzések a különböző megyékből, hogy megkapták az eligazítást fentről, csak a jelenlegi elnökséget, esetleg a rengeteg médiaszereplését követően joggal népszerű Volnert jelöljék, de Lenhardtot semmiképpen, mert vele nem akar Gabi együtt dolgozni! Sőt, saját személyes környezete előtt olyan kijelentést is tett, hogy lemond az elnöki posztról, ha engem megválasztanának alelnöknek. Micsoda bátor vezető!

De nem bízott semmit a véletlenre: a máskor a megyei vezetők által személyesen szinte elérhetetlen Vona nem restelt személyesen felhívogatni választókerületi szervezőkig lemenőleg szinte bárkit, hogy a választásra vonatkozó óhaját kifejezésre juttassa! Neveket nem fogok sorolni, mert senkit nem hoznék most kellemetlen helyzetbe az információ kiadásával, hátha még lát a maga számára karriert a jelenlegi Jobbikban is. Az viszont biztos, hogy nem volt olyan megyei vezetés, amit ne dolgoztak volna meg valamilyen módon, mindenkiben nyomatékosítani kellett a pártvezetés elvárását! És a fegyelmezett pártkatonák engedelmeskedtek. Volt például egy olyan szabolcsi település, ahol engem jelöltek, de ezt a megyei vezetés nem akarta egyszerűen elfogadni, hanem napokig követelték tőlük, hogy módosítsák az eredményt vagy tartsanak új jelölő taggyűlést! Ők ugyan gerinces magyar ember módjára nem adták be a derekukat, de ezek után egyetlen másik tagszervezet sem jelölt a megyéből, ami figyelembe véve, hogy végül Szabolcsból érkezett be az országos rekord, 130 alapszervezet részéről, döntőnek bizonyult az esélyeimet illetően.

Az egyenlőtlen feltételekbe, az újak aránytalan módon kisebb esélyébe, és a regnáló hatalom erőpozíciója miatti visszaélésekbe beletörődik az ember, de május elején olyat lépett meg Vona, ami példátlan „demokratikus” körülmények között kiírt választáson. Ezek szerint annyira rettegtek az esetleges változásoktól, hogy a megakadályozására semmilyen eszköz nem volt drága! Visszaélve az elnöki hatalmával, a belé vetett bizalommal, és a rendelkezésükre álló technikai eszközökkel, egy körlevelet adott ki a tagság számára, amelynek döbbenetes a tartalma. Éppen ezért indokolt, hogy szó szerint idézzem a valamennyi jobbikos tag, több ezer címzett részére elküldött üzenetet!

Feladó: Vona Gábor <[email protected] >
Dátum: 2012. május 3. 11:14
Tárgy: Tüntetés a megszorítások ellen/Tisztújító Kongresszus

Adjon az Isten! Jobbikos tagtársam!

1. Május 12-én 15 órától Budapesten a Jobbik tüntetést tart a Széll Kálmán terv 2.0 ellen. Aki tud, jöjjön, mert nagyon fontos, hogy minél többen álljunk ki a megszorítások ellen, amely minden egyes magyar állampolgárnak, a csecsemőtől az aggastyánig 60.000 Ft-ba fog kerülni 2013-ban. A rendezvénnyel kapcsolatos részletekről a napokban további értesítést fogtok kapni.

2. Amint arról már bizonyára értesültél, a Jobbik május 19-én kongresszust tart. A kongresszust halaszthatatlanná tette a pénzügyi rendszerünk átalakításával kapcsolatos számvevőszéki nyomás, de az elnökség úgy döntött, hogy az eredetileg őszre tervezett tisztújítást is előrehozza erre az időpontra, hogy ne kelljen idén két kongresszust is tartanunk ilyen rövid időn belül. A tisztújítás az elnöki és az alelnöki tisztségeket érinti. Mivel magam is érintett vagyok – az elnöki feladatkörre fogom kérni a küldettek és a tagság bizalmát -, ezért úgy döntöttem, hogy egy rövid levélben tájékoztatom a tagságot a ránk váró esemény hihetetlen fontosságáról.

Először is szeretnék minden tagot és alapszervezetet arra buzdítani, hogy a jelölési folyamatban és a küldöttek megválasztásában aktívan vegyen részt. Nagyon fontos, hogy a leendő elnökség, amely majd a soron következő választási küzdelmekben vezetni fogja a Jobbikot, a lehető legszélesebb támogatással végezhesse munkáját.

A Jobbik jelenlegi elnöksége hatalmas sikereket ért el a párttal, és ami a legfontosabb, a legnagyobb támadások közepette is egységben tartotta mozgalmunkat. Erre azért volt képes, mert az országos vezetőség tagjai között mindvégig bizalmi, bajtársi légkör uralkodott. A vitákat őszintén, egymás szemébe nézve folytathattuk le, nem kellett tartanunk attól, hogy bárki bárkit hátba szúrhat. Ma Magyarországon a Jobbik az egyetlen párt, amelynek a vezetésébe a hazai és nemzetközi háttérerők és titkosszolgálatok nem tudtak beépülni. A Jobbik körüli jelenlegi hisztéria és támadások háttere így érthető meg. Számukra itt a nagy lehetőség, hogy ezt a bizalmi légkört, amely a Jobbik sikerének titka megtörjék. Szerencsére az eddigi próbálkozásokat sikerrel elhárítottuk, de megjósolható, hogy a bomlasztási kísérletek folytatódni fognak. Ezért nagyon fontos, hogy a Jobbik tagsága a legbölcsebb és legjobb döntést hozza a párt elnökségének megválasztása során.

Amennyiben bármilyen technikai jellegű kérdésetek van, keressétek a pártigazgatót, Szabó Gábort.

A küldöttekkel találkozunk május 19-én! Addig is jó munkát, minden jót kívánok Nektek!
Szebb jövőt!

Vona Gábor
elnök

Amit a 2. pontban leír Vona, az egészen durva, ilyeneket a 40-50-es évek kommunista pártlapjaiban írtak le talán utoljára. Ez a legaljasabb uszítás a saját bajtársaival szemben, mert gyakorlatilag minket, akik az akkori elnökség tagjain kívül merészeltek elindulni az elvileg nyílt választáson nem is finomkodva nevez potenciális bomlasztónak, és ellenséges ügynöknek! Ismerős a forgatókönyv a MIÉP időkből, gondolom. Aki szembement Csurkával, az rögtön Moszad-ügynök és kollaboráns lett, úgy tűnik Szabóék sem véletlenül szocializálódtak hajdanán a MIÉP IT-ben. Vona még erre is rálicitált, mert több sok-sok éve, vagy az első időktől kezdve hűséges Jobbik tagot vádolt meg, kevert gyanúba a bomlasztás szándékával. Ami hihetetlen, hogy a jelöltek méltatlankodása és egy-két már kizárt vagy éppen kilépő harcostárs belső kritikája mellett a levelet némán vette tudomásul az akkor még tízezresnek hazudott Jobbik tagság! Senki nem állt fel nyilvánosan, hogy elég volt abból, hogy egy magát deklaráltan nemzeti szervezetnek valló társaság a legsötétebb diktatórikus, bolsevik módszerrel akarja a saját tagjait megbélyegezni, tiltólistára tenni, mert fél tőlük, hogy esetleg együtt kellene szorosabban működni a közös ügyért.

Akiknek nem tetszett azok is egymás között susmorogtak, a többség torkán pedig – világossá vált – le lehet nyomni bármit, ha azt Vona teszi. Nem volt elég a fentről jövő telefon, a baráti tanács, az eligazítás: nyíltan is árulónak kellett bélyegezni, akinek volt mersze elindulni körön kívüli alelnök-jelöltként. Ezek után nem csoda, hogy még nyíltabban folytatódott a jelölések befolyásolása, és az „ellenjelöltek” kizárása a versenyből. A vezetésnél mindig jó pontot szerezni akaró pártkomiszárok buzgón járták a vidéket, és agitáltak a regnáló elnökség mellett. Ebben természetesen az akkor már Szilágyi Gyuri vezette Budapest járt az élen, amely a tisztesség látszatára sem adott. Szilágyi a politikai karrierjét csak Vona Gábor hátsó fertálya gyakori fényesre nyalásának köszönhette, – egyébként szisztematikusan pusztít el Budapesten mindenkit, aki nem az ő embere – összehívta a kerületi vezetőket és kiadta nekik, hogy Lenhardtot, Hunyadit és Ferenczit tilos támogatni, de Apátit sem érdemes.

A jelölő taggyűlés időpontját meg kellett adja minden kerület a budapesti elnökségnek, ahová Szilágyi delegálta az emberét, és azok többször olyan módon avatkoztak bele a lebonyolításba, hogy a nem szimpatikus jelöltek nevét fel sem lehetett olvasni, nehogy eszébe jusson támogatni bárkinek! És ezek után még mindig volt négy hajlíthatatlan gerincű budapesti kerület, aki keresztülvitte, hogy akkor is jelölnek engem! A többi megyében hasonló volt a helyzet, csak az engem személyesen vagy régebb óta ismerő tagszervezeteket nem lehetett megtörni, ahol korábban jártam, ott a nyomás ellenére is majdnem kivétel nélkül támogatták jelölésem. És be kell valljam, ezek után kész csoda, hogy az ötszáz jelölésből a hivatalos adatok szerint (!) megkaptam 95-öt, ami gyakorlatilag az egyötöde, 19% volt! Természetesen csalódott voltam, de tisztában voltam vele, hogy ekkora ellenszélben ez is szép eredmény.

Az új jelöltek közül csak Volner és Apáti lépte át a 20%-ot, utánam legtöbben Császárné Kollár Tímeát támogatták majdnem 15%-kal. És sajnos később kiderült az is világosan, hogy néhányan akik szövetségesemnek adták ki magukat a jelöltek közül, messze nem folytattak tiszta játékot. De hát ilyen a politika, piszkos játszma sajnos…
Visszatérve Vonára, a korrektség érdekében el kell mondjam, hogy a fenti után nekem is írt egy levelet, amiben egyenesen megmondta, hogy nem tud együtt dolgozni velem, majd többszöri kezdeményezésemre hajlandó volt leülni egy asztalhoz velem és Szaszival.

Itt karakánul kijelentette, hogy az a problémája, hogy nemzetiszocialista vagyok, amit nem tud támogatni. Sokkoló élmény volt átélni, hogy nem csupán ellenségeink veszik elő velünk szemben a legszélsőségesebbeknek kijáró náci vádat, hanem a nemzeti radikális párt vezetője vágja ezt párttársa szemébe. Én azt válaszoltam, hogy nem mintha védekeznem kellene, de a jót és hasznosat minden korból és ideológiából el kell tanuljuk, hogy ezzel is segíteni tudjuk megtiport nemzetünk felemelkedését. Vona sérelmezte egyébként, hogy miért nem kértem tőle engedélyt (!) az indulásomra, mert úgy érezte az joga kijelölni az alelnökök személyét is. Hogy világosan látható legyen akkori hozzáállásom a párt nagyhatalmú vezetőihez pár sort idézek az egyik levelemből:
De azt nem gondolom, hogy a tisztújításon mint egykor a Hazafias Népfrontnál csak egyfélére lehessen szavazni. És jó lenne, ha tiszta küzdelem lehetne, nem pedig felülről eldöntött…
Tudok szakpolitikus is lenni, de azt látom, hogy most harcosokra van szükségünk. Ebben nem értünk egyet, de én így is hitelesnek tartalak. Semmi képmutatás nincs benne, a valódi rendszerváltást csak harcosok tudják elérni. A vér nélkülit is.
Tudom, hogy a további pártbeli karrieremet elvágtam, de ezt is méltósággal kell viselni. Én akkor éreztem volna rosszul magam, ha nem őszintén illeszkednék a rendszerbe, ezért el kell mondjam amit gondolok. De ezt nyíltan tettem és nem gerinctelen, aljas módon.

És a most érkező szidalmakra válaszolva: én igenis méltósággal viseltem pártvonalon kívülre szorulásomat, rendszeres kritikám a rossz útra tévedt Jobbik felébresztését szolgálja. Büszke lehetek arra is, hogy sok egykori bajtársammal ellentétben nem tudtak megvásárolni, nem lettem megélhetési politikus, aki a parlamenti székébe kapaszkodik, hogy újabb négy évet benne ülhessen, az elveimért megharcoltam, de alulmaradtam. Naiv voltam, mert azt hittem derék magyar emberek közé kerültem, akik tisztességes módon választják maguk közül a vezetőiket. Akkor ki kellett volna inkább hirdetni, hogy ezek lesznek az alelnökök, mert Vona így akarja, és nem kell a választási színjátékkal becsapni egymást!

A jelöléseket május 15-ig kellett beküldeni a Fő utcába, és másnap értesítettek, hogy „sajnos” nem sikerült elérnem a hivatalos jelöltté váláshoz szükséges 20%-ot, amihez öt darab hiányzott. Kérésemre, hogy ezek után szeretném megnézni a beérkezett jegyzőkönyveket, némi meglepetésre Szabó Gábor zöld utat adott. Így kamera előtt majdnem két óra alatt átlapoztam az ötszáz jelölést, azokat is, amiket érvénytelennek nyilvánítottak. Ezeket korrektnek találtam, nem vettem észre csalást, bár azóta is rengetegen kerestek meg és sugallták, hogy nem láthattam az összes jegyzőkönyvet, amit megmutattak pont úgy válogatták össze, hogy ne legyen elég támogatom. Volt aki egy titokzatos fehér dossziéról beszélt, amiben az általam nem látott jegyzőkönyvek voltak. Az feltűnt, hogy minden település nem szerepelt, akikről úgy tudtam, hogy küldtek be jelölést, de természetesen fénymásolatok készítésére és utólagos egyeztetésre nem volt lehetőségem, eljárást pedig nem kívántam a saját pártom ellen indítani.

Belenyugodtam a megváltoztathatatlannak tűnő helyzetbe, sokkolva egyúttal, hogy hány olyan szervezet és „barát” volt, aki még később is bizonygatta, hogy rám szavazott, miközben a beküldött jegyzőkönyvből világosan látszott a hazugság. Ha már a jelöltté válásomat megakadályozta, abban azért hálás is lehetek Szaszinak, hogy segített felnyitni a szememet bizonyos emberekkel kapcsolatban! Ez pedig kicsit el is vette a kedvemet a további próbálkozástól, hiszen feketén-fehéren megmutatkozott, hogy aki barátnak mutatta magát, abban mi lakozik. Van azóta olyan egykori bajtárs is, aki ezt zokon véve rám haragszik, hogyan merészelhettem „tisztességtelenül” megnézni ezeket a jegyzőkönyveket…

Május 19-én került sor a kongresszusra, ahol a korábbi szokásjoggal ellentétben, nem hogy a 10%-os jelölést elérő jelöltek, de az egy híján húsz sem szólalhatott fel. Pedig eleve igazságtalan szabály, hogy miközben a Jobbik hivatalosan mindig támadta, hogy milyen magas az 5%-os parlamenti küszöb, addig a belső választáson ennek négyszeresében húzták meg a jelöltté válásnak a lehetőségét is! Persze ezt is a MIÉP-ben tanulták a dörzsölt Raszkolnyikovtól, hogyan kell elásni a belső konkurenciát…

Mindenáron biztosra akartak menni Szabóék, meg akarták akadályozni, hogy egy tüzes hangulatú beszéddel esetleg sikerül magam mellé állítani a küldöttek jelentős részét. A hivatalos magyarázat szerint a 8 jelölt éppen elég a 6 helyre az elnökségben. Ezt a felszólalási lehetőséget örökre sajnálni fogom, mert valóban lett volna komoly mondanivalóm, nemhiába rettegtek tőle! Látva az emberek irányíthatóságát, és parancs-követését, azt nem gondolom, hogy valós esélyem lett volna, de ha korrekt kampány lett volna, akkor nem marad senkiben tüske. Így a kidolgozott forgatókönyv szerint ment le a választás, egészen addig, amíg a szavazatok összeszámolásához értek.

Bár azt nagyrészt Szaszi kipróbált emberei gyors jelentkezéssel maguknak harcolták ki, így is jogos méltatlankodást, és megválaszolatlan kérdéseket váltott ki, hogy összesen 3 és fél órára volt szükség a nem egészen nyolcszáz szavazat megszámlálására! Nyilván meglepetést okozott a vezetőknek, hogy Chanádra olyan kevesen szavaztak, hiába számolták sokadszorra is újra, nem lehetett megint bevinni az elnökségbe. De arra azért figyeltek, hogy miként Kocziha Tünde két évvel ezelőtt, úgy a legjobb beszédet mondó Apáti is pár szavazattal csúszott le a bejutásról az országosan kevésbé ismert és keveset felmutató, de megbízható számító Gyüre mögött. A régi elnökségi tagok választási győzelemmel és a kormányprogram írásának megkezdésével etették a népet!

A rutinos Balczó megint radikálissá vedlett át pár órára, hogy az információhiányban szenvedő, és a lényegre nem figyelő tagság őt támogassa a legnagyobb aránnyal. A megmagyarázhatatlanul elhúzódó számolgatás jogos gyanúra ad alapot, de ahogy 2002-ben, úgy ezt sem fogják már újraszámolni! A verkli forog tovább, a Jobbik vezetése pedig 2014-ig következetesen leszámol a „szélsőségesekkel”, azokkal akik valóban komolyan gondolták a nemzeti radikalizmust.

Lenhardt Balázs

Hozzászólások

hozzászólás