Vona főkapitánya hátba lőtte gárdistáit
Mészáros besúgással vádolta elárult gárdistáját. Cseh vallomása cáfolja a főkapitányt, aki másban is hazudik és a buzikért áldoz be derék magyar hazafiakat. Vajon mikor mond le, jobbikos képviselőtársával, Orbán Imrével együtt, aki ugyanezt terjeszti nyilvánosan? Senkinek sem kívánunk ilyen “bajtársakat”, még nekik sem. Alább a bizonyító erejű dokumentumok.
Aki nem ismerné az előzményeket. A Jobbik és az ÚMGM (Új Magyar Gárda Mozgalom) tiltása, lebeszélése ellenére néhány, esküjéhez hű gárdista civilben kiment az aberráltak ellen tüntetni. Cseht két társával együtt előzetesbe vágták. Az ÚMGM jogsegélyt, ügyvédet ígért, a családjaikat is hitegette. Ügyvéd azonban nem érkezett, amíg fogva voltak. Sőt, a Vona-gárda a jogi segítséget kifejezetten akadályozta, a letartóztatott gárdisták ellen fegyelmit indított. Gyakorlatilag beáldozta őket a buzilobbi és a Jobbik tiltásának oltárán (végül, miután értesültek az ÚMG árulásáról, a Magyar Nemzeti Gárda értesítette a Jobbik jogsegélyt, a fiúk szabadulása után. Cseh még ma is házi őrizetben van). Cseh, majd szolidaritásból több mint 10 társa kilépett. A részletek kiderülnek Budaházy György alább linkelt műsorából is.
Ha valaki, hát éppen az ÚMG főkapitány és a jobbikos megyei képviselő viselkedése hasonlít arra, aki együttműködik a rezsimmel. Nem csupán egyetértenek a buzivédő droidok ejárásával, de még szidalmazzák, mocskolják bátor bajtársaikat, miközben ők maguk az aberráltak felvonulása idején lapítottak.
Mészáros nem csupán azzal rágalmazta (írását lásd alább, Cseh válaszát szintén), hogy Cseh ötven bajtársát feladta, hanem mindezt nyilvánosan hirdette és rágalmait átvette a Jobbik és Orbán is. Nem az az Orbán, hanem Orbán Imre, a Jobbik Veszprém megyei képviselője.
Előzmény: A buzikért elárult gárdista Budaházy műsorában
Cseh a rendőrségen. Senkire nem tett terhelő vallomást.
Mészáros levele:
“István Mészáros · Top Commenter
Sajnálattal állapítom meg, hogy az első verzió áll fenn a cikkírással kapcsolatban. Amit leszögeznék:-Cseh István jogi segítsége elzárását követően, másnap reggel már megtörtént. Lehet, hogy ő sem tud róla, de kirendelt ügyvédje volt és ilyenkor nem veheti át 30 napig más ügyvéd (Már ez közönséges hazugság, ilyen szabály nincs – a szerk). Folyamatos volt a jogi segítségnyújtás ugyanúgy mint a többi bajtárs ügyében./írásban is tudom igazolni/ (Ettől még nem igaz – a szerk.)
- Cseh István kizárása nem a leírtak miatt történt. Hónapokkal ezelőtt már figyelmünk középpontjába került egészen más ügyből kifolyólag. Ettől függetlenül a kizárást én magam is kezdeményeztem volna, ugyanis a kihallgatás során több mint 50 bajtársat megnevezett fényképről, olyanokat is akik nem voltak az ellentüntetésen.
-”Pártkatonák”, ha annyira jól értesült a honlap szerkesztősége, akkor nevezzen meg olyan eseményeket amit a Jobbik “nyomására” tett meg vagy nem tett meg a Gárda! Jómagam közel 5 éve tevékenykedem a Gárda vezetésében és nem tapasztaltam semmiféle “nyomást” a Jobbik vezetősége részéről! Lehet az okoz problémát, hogy évekkel ezelőtt megállapodás született a Gárda, Jobbik, HVIM, Betyársereg között és mi mai napig tartjuk magunkat ehhez! Mi az adott szót megtartjuk, más az esküjét sem!
Kérem a tisztelt cikkíró/ka/t nyugodtan kérdezzenek, hogy az objektivitás ténye meglegyen! Régi mondást tudok ide idézni: Sohasem a buta ember kérdez, mert a buta ember azt hiszi magáról mindent tud!
Az ÚMGM-ról pedig kérem a hiteles tájékoztatást közölni. Ha ez nem megy, akkor javaslom az ujmagyargardamozgalom.com honlapunkat felkeresni!A jövőben nem kívánok hozzászólni a honlapon megjelentekhez, mostani bejegyzésem csak a tisztánlátás érdekeit szolgálja!Szebb jövőt!
Mészáros István
ÚMGM főkapitány”
-
Ha olyan erkölcsös ember vagy Mészáros(de nem,mert itt fars információkból nyilvánosan hazudozol)akkor elém állsz egy szembesítésre én megmutatom a papírokat elmondom a történetet.És ordítva kérsz bocsánatot?Ebből egy szó sem igaz és kikérem magamnak ezt a rágalmazást!!!!És ha kiderül ki az az ember aki ezt terjeszti és mondta neked,többet nem kell nyugodt éjszakája legyen!!!És szégyeld magad,hogy hallomásból ki írsz dolgokat úgy,hogy meg sem bizonyosodsz a tényekről!!!!És a másik a mozgalomból én magam léptem ki és senki még csak nem is indítványozta a kizárásomat!!
-
Reply · Like · 2 hours ago”
Korábban írtuk:
Buzik ellen fellépni “köztörvényes”
Mondja Orbán. De nem az az Orbán, hanem a Jobbik megyei képviselője.
Az elárult gárdista szerinte besúgó. Deviánsok ellen lépni “köztörvényes” – mondja Orbán. De nem az az Orbán, hanem egy másik, a Jobbik megyei képviselője.
Orbán Imre, a Jobbik Veszprém megyei képviselője vetette (facebook) papírra e mocskolódó gondolatokat. Képben és szövegben is mutatjuk:
“Orbán Imre commented on magyarhajnal.com.
És mi van azzal a “bajtárssal” Horka, aki feldobta a rendőrségen a teljes ÚMG vezetést? Jogsegély annak jár, akit joghátrány ér. Amit a “bajtársak” elkövettek, az köztörvényes cselekedet. A pártkasszáról meg nagyon keveset tudsz. Biztos legyél benne, hogy nem dáridózza el a Jobbik vezetés. Az emberi kicsinységeteket mutatja (Ináncsi, Lenhardt, stb.), hogy a Jobbik ellen lázítotok. A zsidókról kérdezd inkább Kuruc Balázst.”(Mi inkább Szegedi rabbi üzlettársait, Vonát és Szabót kérdeznénk, esetleg Hegedűs Tamást – a szerk.)
A jobbikos képviselő úrnál tehát nemhogy a bajtársiasság nem létezik, de az ártatlanság vélelme sem (ebben teljesen ballibsi), hiszen a letartóztatott hazafiakat még nem ítélték el. De tegyük fel, a buzivédő rezsim alatt elítélik őket, tegyük fel, hogy elkenték a száját néhány törvénytelenül felvonuló, családromboló aberráltnak (Csehék különben nem bántották a buzikat, csak demonstráltak ellenük). Akkor már el kell tőlük határolódni, le kell őket spiclizni, Orbán?
Nem megy le a Jobbik és házigárdája (Új Magyar Gárda) torkán, hogy, mint megírtuk, az ÚMG megakadályozta a buzivonulás miatt előzetesbe vágott bajtársai jogsegélyét, sőt fegyelmit indított ellenük. Végül a három elárult gárdista ki is lépett, követte őket mintegy tíz bajtársuk.
Korábban írtuk: A buzikért elárult gárdista Budaházynál
A központ pedig, jellemző módon kitervelhette, kárelhárításként, a sunyi suttogó propaganda jelszavait: Cseh István volt ÚMG-gárdista és társai a rendőrségen más gárdistákra tettek terhelő vallomást, besúgók, és különben is, aki a párt tiltása ellenére kimegy tüntetni az aberráltak ellen, az köztörvényes. Egy Orbán kaliberű pártnyalonc amúgy sem merne önálló akciót kezdeményezni a központ jóváhagyása nélkül.
A magyarhajnal.com úgy értesült a Budaházy műsorból, hogy Cseh, aki az előzetesből szabadulva még mindig házi őrizetben van, sokáig nem is tett vallomást. Ezért sem engedték ki jó darabig. Később tett, de terhelőt senkire.
Orbán Imre tagja a Vona gárdának, és a Jobbiknak is, a párt Veszprém megyei képviselője. Akár az ÚMG, akár a Jobbik (akár mindkettő) terjeszti a szennyet (hozzánk is eljutott olyan ÚMG-s levél, amiben az egyik cserben hagyott bajtársat besúgással vádolják), Imre nem lacafacázik, ország-világ előtt bűnözőzi a hazafiakat.
Lementettük, mielőtt törölné. Ez jól jöhet Csehéknek is, ha rágalmazás miatt pert indítanának ellene.
Ami a pártkasszával kapcsolatos mondatát illeti, köszönjük Orbán tippjét. A Jobbik frakció szerződéses kifizetéseinek nem kis része ugyanis a közönséges csalás, mutyizás, családi kisgazdaság kategóriája. Mint a sokat szidott többi pártnál? Elég ha elöljáróban arra utalunk, hogy Szabó pártigazgató elvtárs nagyérdemű apukája (vagy Balczó Zoltán menye), a géplakatos Gyuri bácsi nemcsak fővárosi képviselő (amihez a szoros rokoni szálnak, természetesen semmi köze, óh, dehogy), hanem, a többi jobbikos fővárosi képviselőhöz hasonlóan gavalléros díjazásért “tanulmányokat” ír a a frakciónak. Ebből kiderül, hogy a párt esze többek közt temetkezési szakértő. :)
A Jobbik, micsoda véletlen, nem hajlandó kiadni e “tanulmányokat”, noha azok választói pénzén készültek, közérdekű “munkák”, és Csender Tamás volt jobbikos, jelenleg független XIII. kerületi honatya már júniusban kikérte azokat. Erre hamarosan külön írásban térünk ki.
magyarhajnal.com
Hozzászólások
hozzászólás
4 comments to “
Vona főkapitánya hátba lőtte gárdistáit”
Pingback: Cigány fenyegette, leköpte a gyermekeivel együtt - Bomlasztunk!
Pingback: Cigánybűnöző fenyegette, leköpte gyerekeivel együtt - Bomlasztunk!
Pingback: Fenyegette, leköpte gyermekével együtt az ork - Bomlasztunk!
Pingback: Betyáros magyar erődemonstráció Németkéren - Bomlasztunk!