Cigánybűnözés megállítása liberális módra
Most már házhoz hozzák a fát, így a lopáson sem kell fáradozniuk a cigányoknak. ‘Romániából’ érkezett egy kamionnyi fa az Árpa utcai cigánytelepre, ahol huszonkét család él. A 260 mázsányi tüzelő a Szeged-Csanádi Egyházmegye adománya a több mint százhúsz dorozsmai cigánynak.
„Úgy próbáljuk majd elosztani a fát, hogy ahol több a gyerek, oda több jut” – magyarázta Kolompár István, hozzátéve, ez a fa számukra a világ kezdetét jelenti (nekünk meg a végét – a szerk.) s reméli, máskor is kapnak segítséget (mert mindig arra várnak – a szerk.) Úgy becsülte, hogy közel két hónapra lesz elegendő a fa, hiszen a városon kívül sokkal hidegebb van szerinte. Beszéltünk egy asszonnyal is, ők hatan élnek egy lakásban, nagyon örült a fának. Mint elmondta, nem szoktak kapni téli tüzelőt, így legtöbbször a közeli erdőbe mennek ki gallyakat gyűjteni, hogy be tudjanak fűteni a lakásba. (Magyarok miért nem kapnak? – a szerk.)
„Szerencsére egyre több olyan ember és szervezet van körülöttünk, akik tényleg komolyan gondolják a cigányok támogatását” ( elég nagy baj, hogy szinte már csak ilyen szervezet van – a szerk.) – fogalmazott Nagy Mihály. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől megtudtuk, minden évben kaptak az Árpa utcaiak tűzifát, így például a körzet fideszes önkormányzati képviselőitől, Mihálffy Bélától és Kosik Dénestől, továbbá a térség országgyűlési képviselője, Nógrádi Zoltán is segített a dorozsmai romáknak (ezért cserébe csak szavazni kell a megfelelő helyre – a szerk.). „Kéréssel fordultunk Kiss-Rigó László megyés püspökhöz, hogy egy kis fával támogassa az itt élő huszonkét családot, és most megérkezett a várva várt adomány. Meg lehet nézni, nem füstöl itt minden kémény, áram sincs” – tette hozzá Nagy Mihály. Megjegyezte, hiába keresték fel az önkormányzat illetékes bizottságait, kérésük süket fülekre talált. (Ja……. Hát az önkormányzat dolga – és nem kell érte megdolgozni – az áram és egyéb közművel való ellátás, ha cigány vagy. – a szerk.).
Rafael György roma mediátor azt hangsúlyozta, nem csupán adományt kaptak most az Árpa utcaiak, a cél, hogy a roma felzárkóztatási programban egy új értéket is teremtsenek, akárcsak a lakópark felépítésével, vagyis az integrációs program részét képezi. (Ez aztán új érték teremtése! Ingyen tüzelő, ingyen áram a rúdugróknak és Magyarország jobban teljesít! – a szerk.)
szegedma.hu korrigálva
Hozzászólások
hozzászólás

