Main menu
Second Menu
Megosztunk!FacebookTwitter

Viperát, pisztolyt, kardot ad cigány kézbe a kormány és az EU

Míg a magyar gyakorlatilag nem kaphat fegyverviselési engedélyt, a cigányokat ölésünkre képzik. Nagy lehetőséget kínál a hátrányos helyzetű farkaslyuki diákoknak az a projekt, amelyet az előttünk álló szűk két esztendőben valósíthatnak meg az Ózd melletti településen. A Klebersberg Intézményfenntartó Központhoz csatlakozott általános iskolában 96 millió forintot fordíthatnak különféle mozgásfajták bevezetésére, valamint a pedagógusok szakmai fejlesztésére. […]

Szodoma: a pápa a homokosok elfogadásáért

Horror: “a melegeket teljesen el kellene fogadnia a társadalomnak”. De nem ám az LMP mondta. A Vatikánban befejezettnek tűnik a szabadkőműves hatalomátvétel. Jó ideje dolgoztak rajta. Ferenc pápa nyolcvanperces interjút adott vatikáni újságíróknak brazíliai útja után a hazafele tartó repülőúton, és a “melegek” mellett más, eddig óvatosan kezelt kérdéseket is érintett. A nőknek nagyobb szerepet […]

Kipakol a szcientológia vezér unokahúga

Jegesvizes kínzás, gyermekmunka, szülőktől elszakítás és más kedves “vallási” szokások. Jenna Miscavige Önéletrajzi könyvet adott ki a Szcientológia Egyház vezetőjének, David Miscavige-nek unokahúga, Jenna Miscavige, aki a világszerte sokat vitatott hitközösségen belül nőtt fel. A könyvben kemény fizikai munkával, büntetésekkel és agymosással teli gyerekkor tárul elénk. Jenna hét évesen írt alá egy szerződést, mely arról […]

“Tiszta szándékaink vannak”

Uborkaszezon ide vagy oda, Kálmán Olgának csak sikerült orgazmus közeli állapotba jutnia. – miközben Bodnár Dániellel készített interjút a Tett és Védelem Alapítvány eddig elért eredményei, így például a kuruc.info Facebook-oldalának betiltása kapcsán. Öröm volt nézni, ahogy a riporter és a riportalany pillanatok alatt egymásra talált, hogy aztán együtt oldódjanak fel a nagy megélhetési rettegésben. Mert rettegni […]

Sírjunk: “a bankok nem lehetnek az ország fejőstehenei”

Van képük hozzá, igen. Hogy valójában az emberek a bankok fejőstehenei huzamos ideje arról nem szól a bankár. Egy egészséges nemzetgazdasághoz egészséges bankokra van szükség – mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója hétfőn egy osztrák lapnak. De inkább egészséges emberekre, akiket nem szipolyozhatnak a bankok uzsorahitelekkel. A vastagbőrű Sevelda a Wirtschaftsblattnak adott […]

Ferdehajlamú papot léptet elő a Vatikán

A Vatikánba helyezi át a pápa azt az olasz papot, aki a pletykák szerint eddig nyíltan, férfi szeretőjével élt együtt Uruguayban – írja a Guardian. Ferenc pápa ráadásul egy érzékeny pozícióba, a vatikáni bankba, vagyis az IOR élére állítaná Monsignor Battista Riccát, de az életviteléről szóló híreket az egyház cáfolta (vagy inkább tagadta). A buzi […]

Hihető: dolgozni akarnak az ugraji cigányok, nem hagyják

Cigány kézből nem kell a keksz? Halmajugrai cigányok arra kérték a detki keksz- és tésztagyár ügyvezetőjét: alkalmazzon helyi cigányokat a cégnél, mert dolgozni akarnak, és nem segélyen élni. Követelésüket petícióban fogalmazták meg, amelyet a kekszgyár épülete előtti tiltakozó demonstráción akartak átadni Pavlova Olgának, ám ez végül nem sikerült, mert az igazgató épp szabadságát tölti. Semmi […]

Mesterlövészek vigyáznak a rettegő izraeli focistákra

Mesterlövészek vigyáznak az izraeli Makkabi Haifa labdarúgóinak biztonságára Azerbajdzsánban. Nem csoda, ugyanis a Jobbik kedvenc azeriek a törökök mellett a zsidó terrorállam fontos szövetségesei a térségben. Területükön Izrael és az USA reptereket használ és rakétákat állítottak hadrendbe. Természetesen Irán ellenében, amelyikkel elvileg szintén jóban van a Jobbik. Hogy is van akkor ez? A Makkabi Haifa […]

Elképesztő: előzetesben három magyar mert csúnyán nézhettek a homokosokra

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken harminc napra elrendelte Cs. István, M. György és M. Zsolt előzetes letartóztatását, nyilvánvalóan hamis vádak alapján. Az eljárást a BRFK folytatja. Előzetes letartóztatásba került a Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás három gyanúsítottja pénteken – olvasható a rendőrség honlapján. Az igazán aljas a dologban az, hogy valójában semmiféle atrocitás nem […]

Fidesz stílus: primitív barmozik Kocsis Máté kommunikációs igazgató

A Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-profilján a szerkesztő minősíthetetlen hangnemben kommunikál a kommentelőkkel. Kocsis szerint a kommentelők diktálják a stílust. Mátéka azzal váltotta ki a “zemberek” haragját, hogy a trafikmutyit felfújt ügynek nevezte,  Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója – mint a legtöbb politikus - fent van a Facebookon, oldala viszonylag gyakran frissül. Ám Kocsis profilján nemcsak […]