Second Menu
Terjedünk!FacebookTwitter
Magyar HajnalÁttörő hírekÉletfogytok a koncepciós perben

Életfogytok a koncepciós perben

A titkosszolgálati “romagyilkosságok” 3 vádlottja életfogytot kapott, a beépült ügynök 13 évet. A magyargyilkosságokat elkövető cigány sorozatgyilkosokat közben szabadon engedte az aljas, antimagyar rezsim.

A vádlottak immár négy éve voltak előzetes letartóztatásban, ha az ítélet nem született volna meg most, akkor a törvény szerint ki kellett volna engedni őket (és ilyesmi csak cigány sorozatgyilkosokkal – akiket sosem neveztek magyargyilkosoknak - történhet meg).

Tehát már a sajtócímek is hazudnak, hiszen amikor cigány öl magyart, ami ezerszer gyakoribb, akkor azt nem nevezik magyargyilkosságoknak. Lehet, hogy mi ezután annak fogjuk.

A gyilkosságokat egyik vádlott sem “ismerte be”, saját maguk és az ügyvédeik is előálltak védőbeszédekkel, amelyek lényege az volt, hogy a rendőrség több hibát is elkövetett a nyomozás során, például szabálytalanul vettek adatokat. Ezenfelül pedig egy emberként kritizálták Csontos István negyedrendű vádlottat, akinek a vallomása a vád legfontosabb fegyvere. A védelem szerint Csontos nem szavahihető ember, aki csak saját magát akarja védeni

Tényleges életfogytiglanra ítélte az úgynevezett romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék. Csontos István negyedrendű vádlott, a katonai titkosszolgálat ügynökének büntetése tizenhárom év fegyház.

Az eljárás igencsak kétséges adatai szerint a Kiss testvérek és Pető 2008-2009-ben kilenc helyszínen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal cigányok otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, és 55 ember testi épségét veszélyeztették. Negyedik társuk a két utolsó támadásban vett részt sofőrként. Hogy valójában ki lőtt, azt nem tudni.

A magyarellenes ügyészség szerint rasszista indítéka van a cselekménysorozatnak (érdekes mód ugyanez a cigányok által megölt magyarok ezrei esetében nem merült fel az elmúlt 23 évben), amely miatt az első három vádlottat ötszörösen minősülő – aljas indokból, előre kitervelten, több ember sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett – emberöléssel vádolták tettesként, negyedik társukat pedig bűnsegédi magatartással. A bíróság nem tárta fel természetesen az NBH és a katonai titkosszolgálat szerepét, holott Csontos érintettségét beismerték végül a szervek. Így az egész egy nagy humbug.

A koncepciós ítélethirdetés rendkívül nagy sajtóérdeklődés és fokozott biztonsági intézkedések közepette zajlott. A bíróság épületében cigányok hangosan fejezték ki véleményüket: az életfogytiglan kiszabását üdvözölték, a negyedrendű vádlott büntetését kevesellték. Magyarán inkább: cigánycsürhe üvöltözött a bíróságon, ahogy szokták.

mho -mti korrigálva – magyarhajnal.com

Hozzászólások

hozzászólás

Tweet








.