Second Menu
Terjedünk!FacebookTwitter
Magyar HajnalHírek2,5 év a szándékos rendőrgázoló fideszesnek

2,5 év a szándékos rendőrgázoló fideszesnek

Első fokon két és fél évet kapott a rendőrt a garázsajtónak nyomó volt fideszes képviselő

Kocsijával menekült a szirénázó rendőrök elől, majd az autó elé álló egyenruhást nekinyomta a garázsajtónak, ezért első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetést kapott Kovács József, a Kapos Holding koordinációs igazgatója, aki korábban a kaposvári közgyűlés fideszes képviselője volt.

Hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt nem jogerősen két és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Járásbíróság Kovács Józsefet, a Kapos Holding koordinációs igazgatóját. A bíróság hétfői döntéséről a Kaposvári Törvényszék szóvivője, Vadócz Attila adott tájékoztatást.

A férfit a börtönbüntetés mellett három évre eltiltották a közügyektől és a járművezetéstől. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így jogerős ítéletet a Kaposvári Törvényszék hoz – tette hozzá.

A vádlott 2010-ig a Fidesz-KDNP képviselője volt a kaposvári közgyűlésben.
2012 márciusában a rendőrök igazoltatni akarták a gépkocsiját vezető férfit, akinek egy hónappal korábban ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát, de ő nem tett eleget a rendőri felszólításnak. A gépkocsit több száz méteren át szirénázva követő rendőrautó elől befordult a garázsa elé, és az őt az autó elé állva megállítani akaró rendőrt (korábban ő intézkedett vele szemben ittas vezetés miatt) nekinyomta a garázsajtónak. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott az eljárásban szakszerűtlenséggel vádolta a rendőröket, és provokációnak nevezte a vele szembeni intézkedést. Ennek ellentmondott az a mobiltelefonnal készült videofelvétel, amelyet az intézkedő rendőrök készítettek a történtekről.

A felvétel alapján a bíróság egyértelműnek és megalapozottnak találta a vádhatóság állítását, amelyet szakértői vélemények is megerősítettek. A rendőrkapitányi vizsgálat is azt állapította meg, hogy az igazoltatáskor megsérült – azóta leszerelt – rendőr jogszerűen intézkedett.

Gálosi Szabolcs azóta már leszerelt, szerinte ugyanis a felettesei megbüntették, amiért újra intézkedni mert a volt képviselővel szemben, akinek épp az eset előtt egy hónappal vette el a jogosítványát ittas vezetés miatt. Kovács József már az első alkalommal közölte Gálosival, hogy a belügyminiszter jó barátja, és hogy “tönkre fogja tenni”.

Széki Éva, a kaposvári önkormányzat cégeit tömörítő Kapos Holding szóvivője a koordinációs igazgatóval szembeni első fokú ítélettel kapcsolatosan az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondta, megvárják a jogerős bírósági határozatot, és annak ismeretében döntenek a továbbiakról.

MTI nyomán

 

Hozzászólások

hozzászólás

2,5 év a szándékos rendőrgázoló fideszesnek" data-url="https://magyarhajnal.com/25-ev-a-szandekos-rendorgazolo-fideszesnek/" data-count="vertical" data-lang="en">Tweet








.

Legutóbbi híreink: