Second Menu
Megosztunk!FacebookTwitter

Horka: jobbikos cenzúra

vértanuktereVona le akarta beszélni az anti-Szegedi tüntetésről. Balczó: “Csanádot nem szabad feljelenteni”. Mirkóczki: “ne tartsuk napirenden a kulát!” Hegedűs T.: “a Csanád-ügyet már mindenképpen buktuk. Minden további figyelem-ráirányítás csak ront a helyzeten.” Bűnpártolás ezerrel. Ha ön szerint is a lefolyóban a helyük, ossza a facen. Osszon meg :) Ja, és tudják, bomlasztunk :)

Alább Horka Sándor, a Kárpát Haza Őrei Mozgalom vezetőjének esszéje arról, miként cenzúráz, miként tart infúzión sokakat a Jobbik, s miként lett a rendszer része annak deklarált ellenségéből. Kedvenc jobbikos kifejezéssel élve: Gabiék nonstop megosztanak, bomlasztanak, megtévesztett áldozataik, szavazóik pénzén. Kiderül, hogyan próbálta Vona lebeszélni Horkát arról, hogy a lebukott Chanád ellen tüntessenek. A magyarhajnal.com bizonyítékul néhány Jobbik-vezér emailjét mellékeli az írás utáni külön kommentjében. Amelyben köznapi, de jogi értelemben is bűnpártolást követnek el a “nemzeti radikális” párt honatyái. Mert nyíltan beszélnek arról, hogy bár a hitközség kebelére meg vagy visszatért Zsegedi sáros és korrupt, éveken át követhetett el bűncselekményeket, nem szabad feljelenteni, mert az “árthat” a pártnak, sőt, hallgatni kell róla. Értik? Az igazság árthat a “nemzetmentő” Jobbiknak. Valójában Szegedi pártbéli, magasrangú cinkosainak árthat egyedül a feltárás, akik persze ezért fedezik. Erre, és Szegedi máig a Jobbik vezetésében ülő aktív bűntársaira lapunk hamarosan visszatér, ugyanis minden képviselő hivatalos személy, akiknél a feljelentés elmulasztása sokkal súlyosabban esik latba egy átlagpolgárénál. Mindez világossá teszi, hogy miért harcolt Vona még Csani lebukása után is minden erejével érte, és miért rúgott ki a borsodiaktól kezdve Lenhardtig mindenkit, aki feltárta volna zsidó üzlettársa és cimborája bűncselekményeit.  

Hosszú írás jön, de érdemes végigolvasni.

————————————————————- 

 Jobbikos cenzúra a gárdaavató ellen

“Sajnos mára bebizonyosodott, hogy a nemzeti radikális oldal gyűjtőpártja semmivel sem különb a Deákné vásznánál.”

A Kárpát Haza Őrei Mozgalom azért jött létre többek között, mert felismertük annak szükségességét, hogy összefogjuk a Gárda-utódszervezeteket, és az egészet megpróbáljuk közelíteni a Jobbik felé. Akkor még nem tudtuk, hogy egy lehetetlen küldetésre vállalkozunk.

Tavaly, a Gárda születésnapig még felhőtlennek tűnt a viszony. Mi felvettük a kapcsolatot a többi Gárda mozgalommal és a Jobbik felé is meg volt a kapcsolat, sőt a jó viszony, hiszen előtte mi, a Kárpát Haza Őrei biztosítottuk a Hajógyári szigeten a Jobbik majálist, és a Margit szigeten az augusztus 20-i i Jobbik dzsemborit. Természetesen ezen felül is részt vettünk rengeteg a Jobbik által szervezett rendezvényen és a mi rendezvényeinket is szép számban látogatták jobbikosok.

A tavalyi Gárda születésnapra az Új Magyar Gárda is megígérte, hogy eljön, tehát egy elég széleskörű összefogás kezdett kibontakozni. Sajnos, ahogy közeledett az időpont, úgy gyűltek a viharfelhők, de hajlandóak voltunk az egység érdekében belemenni kompromisszumokba, majd így jött el a rendezvény napja.

Kora délutánra már világossá vált, hogy az ÚMG nem lesz ott, de ezt betudtuk annak, hogy nekik azon a napon volt egy avatásuk Budapesttől 70 kilométerre és ezért nem vállalták a jelenlétet. Nem értek fel a fővárosba, Sebaj. Úgy gondoltuk, az egység felé tett első lépés megtörtént, amit reményeink szerint több is követ majd. Ezért megbeszéltünk egy mindenki számára elfogadható időpontot, amikor újra találkozunk és tovább folytatjuk az együttműködés szorosabbá fűzését.

Aztán az ÚMG, meglepően (?) ezen sem vett részt, de a többi szervezet képviselője ott volt, még a Jobbiké is. Ezután még többször kerestük a kapcsolatot az ÚMG vezetésével, mint közvetlenül, mint közvetve, de mindig minden közeledési szándékot elutasítottak. Ettől eltekintve ezek a találkozók, egyeztetések rendszeressé váltak, egyre inkább kezdett kialakulni egy stabil és széles körű egység (szövetség ) a szervezetek között. A Jobbik ebben már ugyan nem vett részt, de – akkor még- nem is gátolta!

Majd eljött az ősz és egyre több dolog kezdett kiderülni Szegedi Csanádról. Plusz okt 23-án volt neki az a szégyenletes felszólalása az EP-ben. Mi csodálkozva tapasztaltuk, hogy erre az érintettek, vagyis a Jobbik gyakorlatilag semmit nem reagáltak! Ezek után úgy döntöttünk, ezt már nem hagyjuk szó nélkül és elmegyünk a házához tüntetni. Éreztetjük vele, hogy ilyet nem tehet és hogy nem érinthetetlen. Szóval meghirdettük a tüntetést, igazából nem vártunk hálát a Jobbiktól, hogy megtesszük helyettük amit nekik kéne, de ami ez után jött arra nem számítottunk.

A párt ugyanis minden eszközzel megpróbált lebeszélni minket a tüntetésről, még személyesen Vona Gábor is magához hívatott az Országházba. Itt persze nem csak erről volt szó, de a lényeg: ők nem tartják jó ötletnek és nem is támogatják a tüntetést! Órákon keresztül győzködtek telefonon. Ekkor a kérésükre adtunk nekik időt, hogy cselekedjenek és két héttel elhalasztottuk a tüntetést.

Mivel ezek után sem történt semmi, meghirdettük a rendezvényt , de már érdekes módon nem találtunk felszólalót, aki vállalta volna a szereplést! Még az is lemondta, aki előtte már elvállalta.

Ha teljesen naiv lennék, mondhatnám azt is, értetlenül álltam a történtek előtt. A cél nemes, a tett, amit az áruló Zsanád elkövetett gyomorforgató és mégsem találtunk senkit, aki vállalta volna, hogy ezt ki is mondja.
Volt, aki megmondta kerek perec, a mivel a Jobbik nem szeretné, hogy piszkáljuk Csanádot, így ő nem tudja vállalni a rendezvényen való részvételt.Tisztelet a bátraknak, akik végül vállalták! Varga B Tamás, Dr Lenhardt Balázs, Endrésik Zsolt és jómagam.

Közben a Jobbik részéről mindent elkövettek, hogy ne tartsuk meg a tüntetést, aki csak tehette nekem esett a Pest megyei vezetéséből, felhasználtak olyan embereket is hogy eltántorítsanak, akiket a barátomnak tartottam, és megpróbáltak szép szóval, vagy másképp, de lebeszélni a tüntetés megtartásáról. Mivel ez nem sikerült, ki is estünk a Jobbik kosarából! Néhány cikk és videó az eseményről:

http://www.old.szentkoronaradio.com/belfold/2012_11_19_tuntetes-szegedi-csanad-hazanal-november-24-en
http://index.hu/video/2012/11/25/isten_haza_csanad/?s=tag:jobbik

Aztán, miután kezdett elülni a vihar, történt, hogy összeállt a cionista nagykoalíció a Kossuth téren Gyöngyösi Márton elszólása miatt, ahol elhangzott a parancs: karanténba kell zárni a Jobbikot!

Mi ekkor ismét az utcára vonultunk nem csak a pártért, hanem főleg azért a közel kilencszázezer hazafiért, akik a pártot az ország házába juttatták. Úgy éreztük nem engedhetünk az országhódítóknak, és ki kell állnunk a magyarok jogaiért. Ismét szerveztünk egy tüntetést, már kimondottan a Jobbik mellett is és a cionista veszélyre felhíva a figyelmet.
http://kuruc.info/r/6/105023/

Ami ezután következett, az sokkoló volt a Jobbik részéről. Nevezetesen a Mirkóczki Ádám nevével fémjelzett elhatárolódó, elutasító nyilatkozat. Ez a Mirkóczki gyalázta később a kuruc.info olvasóit, amiért bírálták a pápa cionistáknak tett engedményeit, lezsidózta Jézust, hitet tett a nonszensz „zsidókereszténység” mellett. Még azt is kijelentette, hogy minden keresztény hívő vallási értelemben cionista! Pont, mint egy szdszes, LMP-s vagy hitgyülis.
http://www.vehir.hu/cikk/2012-12-15/a-jobbik-elhatarolodik-a-zaszloegetotol

A Jobbik elhatárolódik a zászlóégetőtől

A Jobbik nem vett részt azon a Külügyminisztérium előtti anticionista tüntetésen, amelyen Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő elégetett egy izraeli zászlót – közölte a párt az MTI-vel.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője péntek este az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a Külügyminisztérium előtt pénteken tartott rendezvény a Jobbik részvétele nélkül zajlott le. A Jobbik szerint “a zavaros hátterű eseményt úgy próbálták felhasználni egyesek saját politikai karrierjük építésére, hogy miközben a szabadidejük nagy részében a Jobbik megosztásán munkálkodnak, addig most pártunk farvizén próbálnak szereplési lehetőséghez jutni”.
Mint írta: álláspontjuk továbbra is az, hogy “a cionizmus ellen ésszel kell harcolni, nem eszetlenül és nem cirkusszal”. A Jobbik szerint viszont a tüntetésen történtek inkább “a cionizmus világméretű, manipulációra, hamisításra és lejárató kampányokra épülő” lényegét szolgálták. “A Jobbik nem kér sem az ész nélkül, a farvizén szereplési lehetőségre ácsingózó önjelöltekből, sem pedig a Hit Gyülekezetétől a Fideszig terjedő, 22 éve nácizó-antiszemitázó, magyarellenes nagykoalícióba tömörült szervezetekből” – fogalmaztak.
A Jobbik azt írta, hogy nem a származást nézik, hanem a tetteket, de továbbra is szeretnék megtudni “az esetleges nemzetbiztonsági kockázatok miatt, hogy az ország vezetői és parlamenti képviselői közül, ki milyen második állampolgársággal rendelkezik”.

Már ezeken a rendezvényeken is tapasztaltuk, hogyan próbálják megakadályozni mindazon kezdeményezéseket, amit ők nem látnak szívesen. Sajnos a Jobbik és az ő gárdája az ilyen megmozdulásokon már rég nem vesz részt, ha teheti elhallgatja, vagy megakadályozza!

Ezután sajnos rá kellett jönnünk, nem minden arany, ami fénylik, de még mindig nem adtuk fel. Megkerestük a párt vezetését, időpontot kértünk és találkoztunk! Megbeszéltük a közelmúlt eseményeit, lezártuk és új lapot kezdtünk! Megegyeztünk abban, hogy mindenki járja a maga útját, kölcsönösen támogatjuk a másik azon törekvéseit, amit elfogadhatónak tartunk, de nem szólunk a másik dolgába és főleg NEM AKADÁLYOZZUK AZT!

Februártól egy pár hónapig ez működött, mi tovább szerveztük a szövetséget a Gárda utódszervezetek között, tettük a dolgunk, havonta egyeztettünk a többi szervezettel, köztük a Jobbikkal is.

Majd jött a Zsidó Világ Kongresszus, és az újabb hidegzuhany. Mi és a többi tettre készebb Gárda utódszervezetek egy ütős demonstrációval készültünk. Miután ezt elmondtuk a Jobbik egyik országos vezetőjének, ő megkért minket arra, hogy legyünk tekintettel az általuk bejelentett a Vértanúkra való megemlékezésre ( ezen mi is nagy létszámmal részt vettünk a fotót csatolom ó) és ha lehet ne tegyünk semmit! Semmit!

Ebbe fájó szívvel, talán hibázva, de utolszor beleegyeztünk. Ezt csak azért írom le, hogy lássátok, hajlandóak voltunk erős kompromisszumokra, tekintettel voltunk más nemzeti szervezetek, így a Jobbik rendezvényeire, és nem akartuk mindenáron a másikra erőltetni az akaratunkat.

Aztán júliusban meghirdettük a buzivonulás elleni tüntetésünket, amit egy nemzeti pártnak, szervezetnek, mozgalomnak, kutyakötelessége lenne támogatni! Ennek ellenére meglepődve hallottuk, hogy a budapesti Jobbik (nyilvánvalóan Vonáék akarata alapján) gyakorlatilag megtiltotta a tagjainak, hogy részt vegyenek az ellentüntetésen és ugyan ez volt a helyzet az Új Magyar Gárdával is, akik aznap emlékeztek meg a bajtársiasság napjáról. Tehát elég nagy létszámban ott voltak a közelben, a többségük mégsem tett semmit. Ekkor még ezt sem tettük szóvá, hiszen szívük joga – bár egy radikális nemzeti párt és az ő Gárdája a világ más pontján ezt biztosan nem hagyná ki!

Így érkeztünk el az augusztus 25-i VI. Gárda születésnapig, amiről már folyamatosan, február óta egyeztettünk a Jobbik országos vezetésével. Az időpontot és a helyszínt nagyon régen tudták. Az Új Magyar Gárda már előre jelezte, hogy idén sem jön el a Hősök terére, de gondoltuk, hogy legalább az alapítókra és a Jobbikra bizton számíthatunk!

Sajnos ismét csalódnunk kellett, hiszen a budapesti Jobbik „véletlenül” pont erre a napra időzítette a fővárosi családi napját, amit az összes tagszervezetének és velük együtt a tagságnak kötelezővé tett. Az alapítók pedig egy kivétellel válaszra sem méltattak minket, és azaz egy is biztosított arról, hogy nem lesz ott a téren. Most is, mint az előző Jobbiknak nem tetsző rendezvényeink alkalmával, a rendezvény hirdetése az utolsó héten már nem jelenhetett meg több nagyobb nemzeti hírportálon, hiába kértük, hogy tegyék ki a plakátunkat.

Az, hogy hosszú idő után, újra gárdistákat avatunk Budapest szívében a régi avatások helyszínén a Hősök terén, valahogy nem ütötte meg az ingerküszöbüket. Lehet, nekünk is hűséget kellett volna esküdnünk a pártvezetésnek. Mi azonban a Szent Koronára tettünk esküt és a magyar nép, a magyar nemzet védelmére!

A Jobbik sajtója karantént vont az augusztus 25-i gárdaavató és Gárda-megemlékezés köré, a kuruc.info, alfahir.hu nem tudósított a 3 éve példátlan méretű összefogásról. Pedig a még meglévő gárdistákat tömörítő utódszervezetek szinte mind ott voltak, lefedve a gárdisták 60-70 százalékát. Természetesen az összes alapító mellett a Jobbikos alapítók is meg voltak híva, élen Vona Gáborral. Vona válaszra sem méltatott! Inkább, mint említettem, egy a pesti tagságnak és szervezeteknek kötelező családi napot szervezett rá az avatásra.

Pedig mi nem egy romos stadionban bújkáltunk Akasztón, hanem Budapest szívében, a Hősök terén vonultunk fel. A Kárpát Haza Őrei Mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda, a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem (SZJPE új neve), a Gárdaszövetség, az eredeti (valódi) új Magyar Gárda két legendás százada a Zrínyi és a vitéz Sebő Ödön század. Velünk tartottak a betyárok, akik a megemlékezést biztosították. Megtisztelte jelenlétével rendezvényünket Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, de a közönség soraiban ott volt Dósa István is, a Magyar Gárda első valódi főkapitánya és még sok más ismert és elismert igaz magyar. Ez úton is szeretném megköszönni minden jelenlévő szervezetnek és magánszemélynek, nem kevésbé Sziva Balázséknak, hogy ott voltak velünk a téren. Nem voltunk kevesebben, mint tavaly, Vonával, de lehettünk volna sokkal többen is, ha a párt nem von körénk karantént. Körénk, akik éveken át hajlandóak voltunk megfogadni kéréseiket.
A fő baj az elhallgatás volt.

Sajnos mára bebizonyosodott, hogy a nemzeti radikális oldal gyűjtőpártja semmivel sem különb a Deákné vásznánál. Tetszik vagy nem tetszik mindenkinek, de kimondom, teljesen beleolvadt a parlamenti pártok szürke sorába.

Pontosan ugyanúgy próbál elpusztítani minden kezdeményezést, mozgalmat, amit nem tud cselédjeként irányítani,(lehet az még oly magasztos cél érdekében létrehozva, és lehet az bármilyen tiszta), mint a „gyűlölt, diktatúrára törő” Fidesz teszi a saját térfelén.
Nem hiába, volt mit tanulniuk a „2006-os nemzedék” tagjainak a polgári körökben. A „nemzeti radikális” médiában ugyanis nagyjából csak az jelenhet meg, amire a Jobbik áldását adja.

Sokáig azt hittem, hogy más nemzeti szervezetek, mozgalmak szinte nem csinálnak semmit, hiszen sosem jelent meg róluk semmilyen hír a nemzeti hírportálokon. (Talán ez után rólunk sem fog!? ) Aztán később kiderült, hogy ez nem igaz, csak ők már régebben jobbikos karanténban vannak.

A Jobbik ugyanis szemrebbenés nélkül felhúzza az elhallgatás falát mindenki köré a nemzeti médiában, akinek saját elképzelése van a mai helyzetről, de legalábbis nem bólogatójános. Ugyanazt teszi, mint amit vele tett a hivatalos média. Próbál elhallgatni, félreinformálni és befeketíteni mindenkit, aki nem az ő füttyszavukra táncol.
Viszont ez annak idején a Jobbikkal kapcsolatban sem jött be és most sem fog. Talán ebből tanulhattak volna.

Az igazság olyan, hogy az előbb-utóbb utat tör magának és elsöpri a képmutatást, a hazugságot.

Sokáig el sem akartam hinni és nem értettem, mi az érdeke a Jobbiknak abban, hogy a régi klasszikus Magyar Gárda megszűnjön és felaprózódjon!? Valamint, annak ellenére, hogy Vona Gábor mindig elmondja, hogy mindent el fog követni azért, hogy a Gárda újra egységes legyen, akkor meg miért nem tesz semmit ennek érdekében? Sőt, ellene tesz. Ha jobban megfigyeljük, ebben az évben már nem is ígérget, korábbi fogadkozásait letagadja, elfelejti és már el sem jön a Gárda hatodik születésnapjára.

Aztán lassan, mint hulló falevél leesett a tantusz. A Jobbik a végsőkig használta és kihasználta a Magyar Gárdát, a Gárda segítségével bejutott a parlamentbe, aztán mikor már nem volt rá szüksége, mert veszélyesen nagyra nőtt, ellenőrizhette volna a párt tevékenységét, eldobta, tönkretette. Tette ezt azért, hogy ne legyen még egy mozgalom, ami:

1. Országos lefedettségű,
2. Jól szervezett
3. Jelentős erőt képvisel,
4. Akinek a szavára adnak a nemzeti oldalon,
5. A Jobbiktól akár függetlenedni is képes, és azt ellenőrzi, nem egy párt díszőrsége
6. Nem lehet elhallgattatni!

Így mára nincs aki beleszóljon, ha esetleg valami nem tetszik a Jobbik politikájával kapcsolatban, nincs aki ellenvéleményt fogalmazna meg, mert ellenpólus nélkül a nemzeti médiában csak az jelenhet meg amit a Jobbik jóváhagy, akár igaza van, akár nincs.
Ezért tették tönkre a Magyar Gárdát, ezért akadályoznak meg minden kezdeményezést, egy esetleges egység kialakítása felé.

Mikor látták, hogy az egyre csökkenő szavazótábor felé ennek elég rossz az üzenete, létrehoztak egyet egy már létezőből kiszakítva mesterségesen. Már többször bizonyságot nyert, hogy a Fő utcából irányított, kézi vezérelt az ÚMG 2.0. Így a nem teljesen tájékozott szimpatizánsoknak lehet mutatni, hogy a párt mindent megtesz, csak hát az erejük ennyire futja.

Az „igazi” gárdisták ott ácsorognak a jobbikos rendezvényeken, mint egyfajta biodíszlet, bizonyítva a Jobbik keménységét és radikalizmusát. A szerepük nagyjából ennyi. A többiek (a többi gárdamozgalom ) pedig, mondják, sugallják a Jobbikból, „önös érdekből, hatalomvágyból, esetleg pénzért nem hajlandóak csatlakozni hozzájuk”, pedig tárt karokkal várják őket! Ez eleve hamis magyarázat, mert a gárdisták mindig a Szent Koronára, a magyar hazára esküdtek fel, nem egy párt kiszolgálására.

Mint utólag rájöttünk, a Jobbik végig szándékosan gátolta, akadályozta a ÚMG-vel való érdemi kapcsolatfelvételt. Megpróbálták, megpróbálják őket elszigetelni a többi tettre kész Gárdamozgalomtól és különböző támogatásokkal, utaztatással, vagy akár csak a Jobbik médiahátszelével növelni a létszámukat a többiek ellenében. Mert ha esetleg nekik is kinyílik a szemük és csatlakoznak a többséghez, akkor bizony a jobbik Gárda nélkül magad és szembe kell néznie egy nagyszámú, erős és egységes nemzeti radikális táborral, ami enyhén szólva sincs megelégedve a munkájukkal!

A jobbiknak az ÚMG úgy kell mint egy falat kenyér! Ezzel tudják ma még többé-kevésbé hitelesnek eladni magukat a radikális tábor felé. Ha el tudnánk tőlük az ÚMG-t szakítani, úgy azonnal kiderülne, hogy a király meztelen. Ezért hozták őket létre, ezért szakították ki az ÚMG 2.0-t a Magyar Nemzeti Gárdából. Pénz, paripa, fegyver, a Jobbik részéről a piszkos cél érdekében ugyanis nem számít! A gárdisták zöme jó magyar ember, aki csak meg van vezetve, fel kell őket világosítani, a tényekkel.

Az említett, a Vértanúk terére meghirdetett jobbikos rendezvény érdekében mi engedtünk a kérésüknek, a saját rendezvényünket nem tartottuk meg és erősítettük az övékét. Ezért mi is jogosan vártunk el hasonlót tőlük az avatásunkon, de hiába.

Azt mindig elfelejtik elmondani, hogy Vona és Szabó valódi követelményei egy gárdával szemben a következők:
1. Teljes körű lojalitás a párt vezetéséhez, minden kérdésben!
2. Minden önálló gondolat, cselekvés, ötlet csírában való elfojtása, ha a párt nem ad rá engedélyt.
3. A Nemzet érdekeinek kizárólag a Jobbik vezetés érdekeire való felcserélése.

Most már a rendelkezésre álló információkból az is tisztán látszik, hogyan avatkoznak be más szervezetek belső ügyeibe. Hogyan zsarolják meg őket esetleges anyagi támogatás, vagy más jellegű segítség megvonásával – holott ez nem az ő pénzük! Pont a kihasznált gárdistáknak, szimpatizánsoknak, szavazóiknak köszönhetik milliárdjaikat.
Sajnos egyes gárdák egyes vezetői fordítva ülnek a lovon! Azt hiszik, hogy a „Jobbik pénze” miatt lojalitással tartoznak a pártnak, kövessen el bármit. Ez nem így van! A Jobbiknak kellene minden nap megköszönnie, hogy költségvetési támogatáshoz juttatták talpasai, és egyetlen kérdést áll jogukban feltenni a nemzeti szervezetek számára: mire van szükségetek?

Az a pénz, amelyiket egyébként csöpögtetnek, aprópénz a Szegedi és bűnbandája által elherdált százmilliókhoz képest, jár! Jár azoknak, akik dolgoztak, hóban-fagyban, hőségben a sikerért, szemben a cigánybűnözőkkel és az ezeket védő rendőrökkel – ellentétben nem egy, hirtelen elnemzetiesedett, máshonnan ejtőernyőzött lusta jobbikos képviselővel szemben.

Tudjuk ma már, hogyan próbálnak Szabóék rátelepedni minden általuk jónak látott rendezvényre és hogyan próbálják lehetetlenné tenni azt, ami nekik nem tetszik, megvonva a reklám lehetőségét a „nemzeti” médiában, „lebeszélve” az esetleges résztvevőket, stb. Másokat infúzión tartanak, kis apanázs csöpögtetésével. Van, aki megvehető. De van, aki nem!

Sajnos az is általános, hogy ha az általunk szervezett rendezvényekre meghívunk más szervezeteket, vagy előadókat, nem azt kérdezik az elsők között, hogy miről lenne szó és nem is az a döntő szempont, hogy számukra ez vállalható e, hanem az első két kérdés közül az egyik biztosan a következő:
Jó, de mit szól hozzá a Jobbik? ( Persze tisztelet a kivételnek, mert olyan is van! )
Aztán azt mondják, ha a Jobbik nem támogatja, akkor inkább nem is jönnek, mert nem akarnak ujjat húzni velük!

Saját bőrünkön tapasztalva mi is láttuk, hogyan adnak ki álszent, képmutató és hazug közleményeket, természetesen úgy, hogy a viszontválasz lehetőségét lehetetlenné teszik, így egyoldalúan félretájékoztatva a közvéleményt és hogyan asszisztál ehhez az egész Jobbik által megszállt „nemzeti” média!

A baj evvel csak az kedves Jobbik-vezetés, hogy mindhiába, egyre több embernek nyílik fel a szeme és látják meg, hogy a király meztelen.

2014 már nincs túl messze és a Jobbik még mindig önmagát keresi. Sajnos már rég nem az, akit 2010-ben a parlamentbe juttatunk, az a szerep, amibe pedig most bele szeretne bújni, már foglalt! Ott középen nincs már szabad szavazat, legalábbis annyi biztosan nincs, mint amennyit a középre húzódásával a radikális nemzeti táborban elvesztett. Meg hát ez hamiskártyázás, nem ezt ígérték, nem ezért választottuk be őket. A radikálisok voksai persze kellenek nekik, de a valódi nemzeti radikalizmus nem!

Mindezért létre kell hoznunk, vagy már létre is jött: magyarhajnal.com, legalább egy a Jobbiktól független nemzeti radikális hírportál. ahol megjelenhetnek a nemzeti radikalizmus azon hangadói, szereplői, akiket a Jobbik saját vélt érdekei védelmében nemkívánatosnak tart, így eddig nem kaptak lehetőséget a megjelenésre. Ahol hírt adhatunk a rendezvényeinkről, megmozdulásainkról, tevékenységünkről, ahol tájékoztathatjuk a tisztelt érdeklődőket céljainkról és ahol válaszolhatunk a kérdésekre és a minket ért alaptalan vádakra is akár.

Nekünk az a kötelességünk, hogy a valóban radikális, nemzetben és valódi rendszerváltásban gondolkodó szervezeteket, mozgalmakat, gárda-egységeket szövetségbe szervezzük, így elég jelentős erőt képviseljünk ahhoz, hogy a szavunkat mindenki meghallja. Az sem zárható ki, hogy a Jobbik folyamatos megalkuvásai és középre húzódása miatt ne őket támogassuk 2014-ben. A buzifelvonulás előli jobbikos meghátrálás sokaknak utolsó csepp volt a pohárban. Nem mindenkinek jó az emlékezete, ezért felfrissítjük. Vona Gábor ugyanis 2009-ben paktumot kötött a HVIM-mel, a Betyársereggel, a Magyar Gárdával és Budaházy György Hunnia Mozgalmával Ópusztaszeren. A megállapodás egyik pontja úgy szólt, hogy a jövőben közösen követnek el mindent a törvénytelen, családellenes buziparádék megakadályozása érdekében. Ebből lett 2013-ra a tiltás, az elhatárolódgatás, sőt az egyezmény letagadása. Csakhogy az interneten, a kuruc.infón is bárki megtalálhatja a hírt.

Kinek az érdekét szolgálja mindez? A cenzúra, az adott szó semmibe vétele, a jó szándékú magyar hazafiak megvezetése?

Most csak ennyit mondanék, hazafiak, tartsátok nyitva a szemeteket és a fületeket a következő hetekben, hónapokban, meglehet, nagy dolgok készülnek Hunniában.

Szebb Jövőt!

Horka Sándor

KHÖ főkapitány

Kommentár

magyarhajnal.com: Mindez nem véletlen, az olvasók pedig szeretik a bizonyítékokat. Balczó Zoltán Jobbik alelnök ugyanis a következőket írta be a frakció levelezőlistájára, ami aztán eltitkolt hivatalos állásponttá vált, miután Lenhardt Balázs feljelentette a beépült ügynököt. Mirkóczki Ádám, a Jobbik kereszténycionista szóvivője ráerősített, Hegedűs Tamás, a Jobbik egyik erős embere, volt (?) hitgyülis és volt SZDSZ-es politikus pedig és pedig egyenesen halottak napja meggyalázásáról hazudozott:

Balczó Zoltán: „Szegedi jobbikosként került be, a média ránk akarja nyomni, hogy a Jobbikot képviseli, ez ellen alig tudunk tiltakozni. Felmerül, hogy ha a beadvány beérkezik az OLAF-hoz, nyilvános lesz rögtön. Még jobbikosként követte el a visszaéléseket Csanád. Csanád a tüntetés miatt elképzelhető, hogy bosszút áll, és sokat árthat nekünk. A feljelentése egy öncélú reklám csak. 
Mirkóczki Ádám
[email protected] írta, 2012.11.02.:
Csak én emlékszem rosszul!? Nem arra jutottunk a szerdai frakcióülésen, hogy a “kulát” nem tartjuk napirenden!?
Most olvasom: 
http://www.echotv.hu/belfold/a_jobbik_szamara_szegedi_csanad_meghalt.html

2012. november 2. 22:06 Hegedűs Tamás írta, <[email protected]>:

Szintén apróság az egész súlyához képest, hogy a halottak
napja, mint párhuzam is otrombán ízléstelen volt, a legelemibb
jóérzést is figyelmen kívül hagyva.

Halottak napján kegyelettel emlékezünk szeretteinkre, nem
pedig bélyeget sütünk ellenségeinkre.

Tegyük fel, hogy sikerül minden gyanút bizonyítani. Mi a következtetés? Az, hogy a JOBBIK ALELNÖKE (így fog lejönni mindenhol, ebben biztos lehetsz) éveken keresztül anyagi visszaéléseket követett el.

Ez aztán tényleg nagy “szolgálat” a pártnak.

A frakcióülésen elhangzottakat józan figyelemmel kísérve
aligha lehet más következtetésre jutni, mint hogy a Csanád-ügyet már
mindenképpen buktuk. Minden további figyelem-ráirányítás csak ront a
helyzeten.”
(A leveleket mind a negyvenvalahány jobbikos képviselő megkapta.)

Aha. Tehát egy cionista politikusbűnöző feljelentése „öncélú reklám” a “nemzeti” párt szerint, amit „nem tartunk napirenden”. Milyen érdekes, ugyanis Lenhardt felajánlotta Vonának, hogy adja be a feljelentést egyszerre valamennyi jobbikos parlamenti képviselő. Természetesen a vezetés elutasította, inkább kirúgták Lenhardtot Szegedi rabbi üzlettársai. És ez még semmi. Folyt.köv. – a szerk

Hozzászólások

hozzászólás

Tweet








.